Közel 2 kiló marihuánát találtak a rendőrök egy fóti férfinál

Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. Attila 35 éves fóti lakos ellen – tette közzé közleményében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.


A dunakeszi nyomozók és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2017. szeptember 2-án tartottak házkutatást a gyanúsított lakásán, ahol egy zacskóba csomagolva közel két kilogrammnyi kábítószergyanús növényi származékot, több mint fél kilogramm kocsonyás állagú anyagot és a kábítószer adagolásához, valamint őrléséhez szükséges eszközöket foglaltak le – olvasható a beszámolóban.

A férfit a rendőrök elfogták, előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság előterjesztést tett S. Attila előzetes letartóztatásának indítványozására.

Fotó: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Fotó: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság




Hirdetés


 
 
 


Kapcsolódó írások:

A 2151 - Helyi Közéleti Portál sütiket (az eszközön elhelyezett kisméretű szöveges fájlokat) és hasonló technológiákat használ a portál szolgáltatásainak biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close