A játék, ami elég nehéz ahhoz, hogy ne legyen könnyű

Nemrég jelent meg a Pat The Bat nevű androidos ügyességi játék a neten, amelyről egy fóti fiatal, Demeter Zsolt tájékoztatta a 2151 – Helyi Közéleti Portált.


Hogy ez miért lehet érdekes, amikor már így is kismillió játékot lehet találni a Google Playen? Nos, hát azért, mert ezt a játékot magyar diákok készítették, és ráadásul az egyik készítő városunk lakosa.

A játékot két környékbeli fiatal fejlesztette: Csókás Bence (19), aki Mogyoródon, és Demeter Zsolt (20), aki pedig Fóton él. Mint írják, a hosszas, kemény fejlesztői munkában számos segítőjük akadt: iskolájuk, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói, valamint Lutter András, az iskola számítástechnika tanára személyében.

A fejlesztők azt mondják, a játék alapötlete nem egyedi, mégis sok újdonsággal találkozhatunk benne, így azoknak is megéri letölteni, akik már sokat játszottak hasonló „endless” játékokkal. A játékban egy denevért kell irányítani, aki útja során megküzd az elemekkel: a barlang mennyezetéből kiálló és onnan lezuhanó sziklákkal. Mindeközben némi kincsre is szert tesz aranytallérok formájában. Ezekkel az aranytallérokkal pedig különféle csodaszerek vásárolhatók, amitől könnyebben veszi a főhős az akadályokat. A játék célja nem meglepő módon az, hogy a lehető legmesszebbre jusson a denevér, miközben egyre izgalmasabbá, színesebbé válik a pálya, és új ellenfelek és játékmechanikák tűnnek fel a játéktéren – számol be az alkalmazásról Demeter Zsolt.

Az alapértelmezett vezérlés 2 részből áll: a repülési magasság a telefon előre-hátra döntésével állítható, a képernyő jobb felét megérintve denevérünk sebesebben szárnyal, amíg ki nem fárad, amit a jobb alsó sarokban található kék csík pirosra változása jelez, a bal oldalra koppintva pedig bőregér barátunk megáll, ekkor azonban könnyen ráeshet egy szikla, ha nem figyelünk. Azonban, ha valaki nem szeretné döntögetni a telefonját, akkor a függőleges mozgás irányítására swipe-ot is választhat a „Settings” menüben – vázolja fel röviden a játék használatát Zsolt.

 



A játék alkotói néhány tippet, trükköt is összegyűjtöttek azoknak, akik szeretnék az alkalmazást kipróbálni:

  • Ügyeljünk rá, hogy ne fárasszuk ki teljesen a denevérünket – amíg a kék csík elfogy, majd bepirosodik -, mivel azzal nagyon sok időt veszítünk. Ezért érdemes gyorsítás előtt egy pillantást vetni erre a sávra. Az optimális felhasználás, ha a csíkot mindig negyed és háromnegyed között tartjuk.
  • Plusz pontok szerezhetők az úgynevezett „nehéz manőver” végrehajtásával, ami igazából annyira azért nem nehéz: egy kő alatt kell úgy átrepülni, hogy közben gyorsítunk, és a kő közvetlen a karakterünk felett suhan el. Sikeres végrehajtás esetén egy zöld szám ugrik fel a képernyőn, rajta a bónusz pontértékével. Ha elég ügyesek és szerencsések vagyunk, azaz két kő egymás mellett zuhan, és a második csak egy picit van magasabban, akár több kő alatt is átrepülhetünk egyszerre, így a bónuszok összeadódnak.
  • Ahhoz, hogy könnyebben vegyük az akadályokat “power-upokat” használhatunk. Ezek leírása megtalálható a már említett „Batnest” menüpont „Shop” tabján, illetve fejlesztésükre is sort keríthetünk ugyanezen menüpont „Upgrade” tabján.

Ha tehát valakinek megtetszett ez a játék, a Google Play oldaláról erre a linkre kattintva telepítheti androidos készülékére.


Hirdetés

 
 
 

A 2151 - Helyi Közéleti Portál sütiket (az eszközön elhelyezett kisméretű szöveges fájlokat) és hasonló technológiákat használ a portál szolgáltatásainak biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close