NFM: az éves autópálya-matricák már elővételben is vásárolhatók

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól, csütörtöktől megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A tárca közleménye szerint az árak nem változnak 2017-re.

Tasó László közölte: a magyarországi gyorsforgalmi utak használatára vonatkozó szabályok gyakorlatilag öt éve változatlanok, az e-matrica rendszer most sem változik, csak kényelmi szolgáltatással bővül. A megyei matricák bevezetése hasznos volt, amit az is jelez, hogy az idei év első 11 hónapjában 14 százalékkal adtak el többet, mint tavaly.

Elmondta: várhatóan összesen mintegy 12 millió matricát értékesítenek az év végéig. Az idei költségvetésben tervezett mintegy 187 milliárd forintos bevétel már október végére teljesült, az év végére elérheti a 213 milliárd forintot. Ebből az e-matricák bevétele a mintegy 50 milliárd forintos tervezettel szemben várhatóan 58 milliárd forint körül alakul – mondta az államtitkár.

A bevétel az e-matricák esetében már most – az év első 11 hónapjában – mintegy 5 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év hasonló időszakában – jegyezte meg Tasó László.

Kijelentette: az e-matrica rendszer bevált, ezért továbbfejlesztése a tárca és az autósok érdeke is. Jelezte: a tárca további lépéseket tervez annak érdekében, hogy az autósok minél egyszerűbben és kényelmesebben juthassanak hozzá a szolgáltatásokhoz – a magyarországi gyorsforgalmi utak használatához -, a jó állam koncepció keretében.

Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szolgáltatási igazgatója az MTI-nek elmondta: az e-matricából 2016. január 1. és november 30. között mintegy 7,4 százalékkal értékesítettek többet, mint az előző év hasonló időszakában. A heti és a havi matricák eladása 6 százalékkal, míg az éves és a megyei matricák eladott darabszáma 14 százalékkal nőtt. Az e-matricák 41 százalékát külföldiek, 59 százalékát pedig belföldi autósok vásárolták meg.



Az elővásárlással kapcsolatban a szolgáltatási igazgató felhívta a figyelmet, hogy az idén megvásárolt jövő évi matricák csak 2017. január 1. nulla órától érvényesek, 2018 január 31-ig.

Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a jövő évre érvényes matricák idei elővásárlását a cég 18 viszonteladójából 11 biztosítja. A vezérigazgató arra biztatatta az autósokat, hogy az e-matricáikat mobileszközökön – telefonon, tableten – vásárolják meg. Elmondása szerint ma már a parkolások több mint 60 százalékát mobiltelefonon fizetik ki autósok.


Kapcsolódó írások:

A 2151 - Helyi Közéleti Portál sütiket (az eszközön elhelyezett kisméretű szöveges fájlokat) és hasonló technológiákat használ a portál szolgáltatásainak biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close